A vezetés élménye!

MENÜ

Audi A8

Az Audi A8 1994-ben jelent meg Európában, és 1997-ben Észak-Amerikában. Az előd Audi V8-astól eltérően nem acélvázra, hanem az akkor megjelent Volkswagen D2 platformra épült, amit az Audinál alumínium térváznak is hívtak. Ezzel sikerült az autó tömegét jelentősen csökkenteni, és a merevségét növelni.

Képtalálat a következőre: „audi a8”

 

Megvásárolható volt mind elsőkerékhajtású, mind Torsen-összkerékhajtással. Az elsőkerékhajtású modellek 2,8 literes V6-os ('96-ig 174, utána 193 lóerő), és 3,7 literes V8-as ('95-ig 230, majd 260 lóerővel) motorral voltak rendelhetőek, míg az összkerékhajtású modellhez 4,2 literes V8-as (310 lóerős) volt rendelhető.

Képtalálat a következőre: „audi a8 belső”

Az A8-as csak négyajtós kivitelben volt megvásárolható, sőt létezett hosszított tengelytávú változat is, ami a hátsó üléseken 13 centiméterrel nagyobb lábteret biztosított. Továbbá ez volt a világon az első teljesen alumíniumból gyártott széria autója, és 1997-től alapfelszereltség volt a 6 légzsák, amiben a világon legelső volt.

Szavazás

Melyik oldal tetszett a legjobban?
Kezdőoldal
Ferrari
Audi
Audi A4
Audi A8
BMW 7
Jaguar XE
Mazda MX-5
Volvo XC90
Asztali nézet